14.fejezet

Kedves Olvasóim!
Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam részt, fáradt voltam írás terén (hozzám hasonló bloggerek tudják milyen).
Remélem ez a rész tetszeni fog!
Jó olvasást,
*Dreamy Girl*

Reggel nagyon rosszul keltem. A zene üvöltött a fülemben, csoda, hogy nem ébredtem fel rá. Semmi kedvem nem volt kimozdulni otthonról. Megkértem Vickyt, hogy tartsa nekem a hátát, mondja, hogy beteg vagyok és nem tudok bemenni dolgozni. Kedves volt és megértő, beleeggyezett.

Unottan nyomkodom a tévét. Akárhányszor hívtam Niallt, kinyomta. Nem értem. Miért nem hisz nekem, hiszen láthatta, hogy nem akartam azt a csókot. Borzasztóan üresnek érzem magam. A reggeli elmaradt, ahogy az ebéd is, egy falat sem megy le a torkomon. Talán belém van kódolva, hogy mindent el kell csesznem! Mert mindig ez van! Ha végre valami igazán jó történik velem, mindig teszek valamit, amivel elbaszom. Hihetetlen!
Hirtelen ért a csengő hangja, ijedten ugrottam fel, mikor meghallottam jellegzetes hangját. Lassan odacsoszogtam az ajtóhoz, majd lassan kitártam. Nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam Őt az ajtóban.
-Szia, bemehetek?-kérdezi, látva meglepettségemet.
Gyorsan megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek, majd bólintottam.
-Kérsz valamit? Enni, inni?
-Nem köszönöm, beszélni szeretnék.-áll egyik lábáról a másikra.
-Akkor menjünk a nappaliba.
Idegesen leültem a kanapéra, Ő helyet foglalt mellettem. Izgultam, féltem. Izgultam, hogy mit akar mondani, féltem, hogy esetleg olyat mond, amivel összetör.
-Hát sokat gondolkodtam és rá kellett jönnöm, hogy egy barom vagyok!
-Niall...
-Ne, had mondjam végig. Barom voltam, mert ott hagytalak és nem hagytam, hogy elmond mi történt. Mostmár belátom, hogy ez hülyeség volt, biztos vagyok benne, hogy nem akartad azt a csókot, kérlek ne haragudj, meg tudsz bocsájtani?-néz mélyen a szemembe.
Hatalmas sóhaj szökött ki a számon. Azt hittem hogy...hogy ennek vége. Nagyon örültem, hogy nem adta fel kettőnket.
-Niall nincs okom haragudni rád, neked lenne, bolond voltam, hogy nem ellenálltam, csak minden annyira gyorsan történt és én ledermedtem és...-elkezdtek folyni a könnyeim.
-Ssssh, ne sírj.-ölel magához.
Kellett legalább öt perc, mire sikerült megnyugodnom. Ő addig ringatott és nyugtató dolgokat suttogott a fülembe. Nem értem, hogyan, vagy mivel érdemeltem ki őt?
-Niall nagyon sokat jelentessz nekem, nem tudom mi lenne velem, ha elhagynál.
-De nem foglak! Rose, nem foglak!
Hittem neki. Hittem benne, hogy ez így lesz, hiszen miért ne hihetnék benne?
Lassan megemelte a fejem, majd megcsókolt. Ebben most minden benne volt, aggódás, féltés és szeretet. Lassan felemelt, elindult a szobám felé. Lassan felvitt a lépcsőn, majd berúgta az ajtómat. Lerakott és a falnak nyomott. Ajkamról áttért a nyakamra. Akarva-akaratlanul felnyögtem, mire mosolyogni kezdett. Megfogta a kezem, elbotorkáltunk az ágyig, amire ledöntött. Lassan csókolt, majd ismét a nyakamat kényeztette. Óvatosan fogai közé vette bőrömet és szívni kezdte. Beletúrtam a hajába, szabálytalanul vettem a levegőt. Kezét lassan becsúsztatta pólóm alá, amire kipattantak a szemeim. Hirtelen megfogtam a kezét, lefejtettem magamról és felültem. Én erre még nem állok készen!
-Sajnálom, csak...még nem állok...készen erre.-dadogom zavartan.
-Te ne haragudj elveszettem a fejem, várok rád, ameddig kell! Na gyere ide.-mondta mosolyogva, kitárva karjait.
Mosolyogva odabújok hozzá, mélyen belélegzem férfias illatát.

Miután lefürödtem és felvettem a pizsimet és Niall is alvásra készen állt-értsd úgy, hogy lefürdött és egy szál alsónadrágban jött ki a fürdőből-befeküdtünk az ágyba.
Fejemet mellkhasára hajtottam, ő kezével simogatta a hátamat.
Felemeltem a fejem, nyomtam egy lágy csókot ajkaira, majd visszatettem a fejem és lehunytam szemeimet.
-Jóéjt Niall.
-Jóéjt szépségem.