Üdv, kedves olvasók!
Először is szeretném megköszönni a több, mint 1100 oldalmegtekintést *-* Nagyon jól esik, köszönöm!
Másodszor, itt a friss, remélem elnyeri a tetszéseteket:)
Jó olvasást,
*Tear*
Sosem hittem volna, hogy ilyen megtörténhet velem. Sosem akartam, hogy ilyen megtörténjen velem! Lehet, hogy a szüleimmel nem a legjobb volt a viszonyom-Bobbyé főleg- de szerettem őket! Ki ne szeretné a szüleit?! Az anyját, aki világra hozta, aggódott érte, és az apját, aki mindentől megvédte, és este benézett az ágya alá, hogy megbizonyosodjon, tényleg nincs ott semmilyen szörny.
Nem voltunk egy átlagos család, de a bajban mindig számíthattunk egymásra!
Mi lesz velem most, hogy már nincsenek? Kitől kérek tanácsot fiú ügyekben, ha nincs anya? Kitől kapok gondoskodó homlok puszit, ha nincs apa? Hogy fogom én ezt feldolgozni?
Már vagy tíz perce csak sírtunk Bobbyval egymást ölelgetve. Tudtuk mit érez a másik, most csak egymásra számíthattunk.
Gondolataimból fékcsikorgás rángatott ki. Egy helyi járőr autó állt meg előttünk, amiből egy magas, izmos férfi szállt ki. Mindketten felpattantunk a padról.
-Jóreggelt. Mr és Miss Davis?
-Jóreggelt, igen. Bob Davis vagyok, ő pedig a húgom, Rosalie.
-Ryan nyomozó vagyok. Fogadják részvétem, én és Simons nyomozó dolgozunk a szüleik ügyén-nézett ránk együttérzőn.
-Köszönjük-suttogtam rekedten.
-Ha gondolják indulhatunk a kapitányságra-indult meg az autó felé, mi csak némán követtük.
Mindketten hátra ültünk, nem akartam most egyedül lenni, ezért megkértem Bobbyt, hogy mellém üljön.
-Ryan nyomozó, hogy... hogy történt a baleset?-szemeimet ismét szúrni kezdték a könnyek, így inkább elkaptam a fejem és az ablakon át néztem New Orleans utcáit.
-A reptér féle jövet kisodródott az autójuk és belehajtottak egy árokba. Nyomozás közben, az erdőben egy szarvas tetemet találtunk, ami arra enged következtetni, hogy az állat kiugrott a jármű elé és Mr.Davis elrántotta a kormányt. Ennek következtében történt a baleset.
-Egy kicseszett szarvas-suttogtam magam elé.
-Tessék?-pillantott rám a sofőr a visszapillantóból.
-Semmi, semmi...-ráztam meg a fejem.
Az út további része csendben telt, legalábbis nekem. Bobby még beszélgetett a nyomozóval. Nem is értem, hogy van hozzá ereje. Én egy szót sem tudok kinyögni a torkomat szorító gombóctól. Csak néztem a nyüzsgő várost, ahogy az emberek nevetgélve sétáltak az utcán, egymásba karolva. Felszabadult, boldog emberek mindenhol. Hát...ezek a dolgok rám most nem jellemzőek.
A kocsi halk fékezéssel állt meg egy nagy épület előtt. Csigalassúsággal szálltam ki, majd csuktam be magam mögött az ajtót.
-Jöjjenek utánam-intett a nyomozó a kezével.
Benn minden olyan volt, mint a filmekben. Sok civil ruhás rendőr, folyamatos rohangálás és nyüzsgés. Egy irodába vezettek minket, amire nagy betűkkel rá volt írva, hogy Carter Simons. Szövetségi nyomozó.
Hangosan bekopogtunk, mire egy elhaló "gyere" volt a válasz.
-Carter, itt van Mr és Miss Davis-nyitottunk be.
-Köszönöm Matt, fáradjatok be-intett, az íróasztalával szemben levő két székre.
-Fogadják őszinte részvétem.
-Köszönjük.
-Gondolom Ryan már elmondta Önöknek mi történt-nézett ránk kerdőn, mire bólintottunk.-A szüleik testét most szállítják a hallottas házba...
-Nem lehetne, hogy... nos, Londonban szeretnénk a temetést-Bobby hangja elcsuklott, képtelen volt befejezni a mondatot.
-Ha úgy kívánják, el tudjuk szállítani a testeket.
-Rendben, köszönjük-néztem rá hálásan.
Ezután megbeszéltük a részleteket és elhagytuk a kapitányságot.
-Bobby, mi lesz most? Ma lesz Kat néni temetése...
-Természetesen elmegyünk, maradunk a virrasztáson, holnap reggel pedig az első géppel hazamegyünk.
Bólintottam.
-Gyere fogjunk egy taxit.
Hangosan kopogtam a régi faragású fa ajtón.
-Sziasztok-engedett be minket Camille, Kat testvére.
-Cam néni-öleltem meg sírva.
-Jajj drágám, ne sírj-simogatta meg a hajam.-Elizabeth és Joseph?-pillantott a hátam mögé.
-Anyu és apu...balesetet szenvedtek, amikor jöttek elénk a reptérre.
-Uramisten és jól vannak?
-Meghaltak-sírtam a pólójába.
-Nem-hallottam egy erőtlen suttogást oldalról.
Zack bácsi állt a konyhaajtóban megsemmisült tekintettel. Zack apu testvére, mindig átjött hozzánk az ünnepekkor.
Láttam rajta, hogy legszívesebben sírna, de nem engedte meg magának ezt a fajta gyengeséget. Bobby könnyes szemekkel ölelte meg. A nappaliban mindent elmeséltünk nekik.
Délután lezajlott Kat temetése. Nagyon szép szertartás volt. Sokan eljöttek és mindenki ott maradt a virrasztásra. Videókat néztünk Kat néniről és mindenki elbúcsúzott tőle egy kisebb beszéd formájában. A szertartás után mi egyből a reptérre mentünk, Zack bácsival. Azt mondta, hogy ilyen helyzetben nem hagy minket magunkra. Szeretne a gyámunk lenni, amit nem is bánunk. Nincs családja, és amúgy is nagyon szeretjük őt.
Még öt perc volt hátra a becsekkolásig.
-Srácok figyeljetek, minden rendben lesz oké? Nem törhetünk össze! Joseph és Elizabeth sem szeretne minket így látni. Összetartunk és együtt átvészeljük!
-Szeretlek-öleltem meg, példámat Bobby is követte.
-Én is szeretlek titeket.
"A Londonba tartó jártunk fél órán belül indul. Kérjük, kezdjék meg a felszállás!"
Az úton végig zenét hallgattam és néztem a felhőket. Gondolkoztam. Mellettem Zack és Bobby aludtak.
"Kérem csatolják be öveiket, megkezdjük a leszállást! Köszönjük, hogy minket választottak. További szép napot!"
-Szép napot, chh...jó vicc-morogtam az orrom alatt.
Miután leszálltunk fogtunk egy taxit, bediktáltuk a címet és mentünk is haza. Eszembe jutott Niall. Megígértem neki, hogy hívom, erre már egy napja jelet sem adtam magamról.
Elővettem a telefonom a zsebemből és láttam, hogy 25 nem fogadott hívásom van és 10 SMS-em Nialltől, 15 nem fogadott Vickytől és 20 SMS Louistól. És a többiek is legalább ennyiszer kerestek. Biztos halálra aggódták magukat. Megnéztem Niall utolsó üzenetét.
Feladó: Niall<3
"Kicsim haragszol rám? Valami rosszat tettem? Kérlek ne haragudj! Hívj, nagyon aggódom! Szeretlek♥"
Istenem, dehogy haraszom! Szegény Niall, most még rosszabbul érzem magam. Gyorsan vissza is írtam neki.
Címzett: Niall<3
"Szia. Nem haragszom! Most megyek hazafelé, fél óra és ott vagyok! Szeretlek♥"
Louisét is megnéztem.
Feladó: Louis
"Rosalie az Isten szerelmére válaszolj! Mindenki halál ideges! Baj van?"
Címzett: Louis
"Szia, fél óra múlva otthon vagyunk, ott mindent elmesélek."
Feladó: Vicky
"Rose válaszolj kérlek! Érzem, hogy gáz van. Remélem nem történt semmi baj! xoxo"
Címzett: Vicky
"Szia. Nemsokára otthon vagyunk, hívd át a srácokat, mindent elmesélünk. xoxo"
Még 5 percig utaztunk, majd a kocsi egy kisebb fék csikorgással megállt a ház előtt. A sofőr kezébe nyomtam a pénzt, némi borravalóval, majd kiszálltunk a taxiból. Kivettük a csomagtartóból a bőröndöket, majd megindultunk az ajtó felé, amit a kulcsommal ki is nyitottam. Amint beértem egy test csapódott nekem.
-Úristen végre! Annyira aggódtunk értetek!-motyogta Vicky a vállamba.
Jó szorosan visszaöleltem, igazából már nagyon hiányoztak nekem, pedig csak egy napja jöttem el.
-Ohh!-engedd el lassan.-Zack bácsi, szia-nyomtak két puszit egymás arcára.
Igen, Vicky őt is ismeri, mivel mi ketten együtt nőttünk föl, így a White és a Davis család rendesen ismeri egymást.
-Rose...
-Niall!-futottam oda hozzá, majd megcsókoltam.-Nem haragszom! Nagyon szeretlek!-daráltam el.
-Én is téged!
-Khm...
-Oh, Zack bácsi, ő Niall, a barátom. Niall ő Zack bácsi, apu testvére-mutattam be őket egymásnak.
-Örülök fiatalember.
Jajj ne! Megint kezdi! Minden barátommal ezt csinálta.
-Én is örülök-fogott vele kezet szerelmem.
-Tudod fiam, katona voltam, a legjobb mesterlövész.
Niall nyelt egy nagyot és segélykerőn rám nézett.
-Zack, kérlek...inkább bemutatom a többieket.
Komolyan, teljesen olyan, mint apu! Ő is mindig ilyen volt.
-Ők itt Zayn, Harry, Louis, Liam, Caroline és Nicky. Srácok ő Zack, a nagybátyám.
-Hölgyeim-csókolt kezet nekik.
Valójában Zack elég régimódi volt, de láthatólag ezt a lányok egyáltalán nem bánták. Nos, igen, elég jóképű egy fickó az egyszer biztos.
-Volt egy katonatársam, aki szintén Liam volt.
Az említett erre elmosolyodott, de egyből lehervadt a vigyora a következő mondatra.
-Sajnos meghalt.
-Ez remek sztori volt, gyere inkább üljünk most le-néztem rá szúrósan, majd odavezettem a kanapéhoz, ahol mindenki helyet foglalt.
Niall mellém ült és összekulcsolta ujjainkat, amit Zack morcos pillantásokkal illetett.
-Srácok nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de a történtek mellett nem lettem volna képes beszélni...
-Rose, nagyon sajnáljuk Kat nénit...-mondta Zayn, de félbeszakítottam.
-Nem erről van szó-a könnyeim ismét folyni kezdett, mire éreztem, hogy Niall megfeszül mellettem, majd megszorítja egy kicsit a kezem bíztatásképp.
Segélykérőn testvéremre néztem.
-A reptéren vártuk anyut és aput, sokat késtek. Rosaliet felhívta egy nyomozó és közölte velünk, hogy...-elcsuklott a hangja, kifújva a levegőt megrázta, majd lehajtotta a fejét.-Balesetet szenvedtek, amit nem éltek túl-kibuggyant egy könnycsepp a szeméből, Nicky szorosan megölelte, amit ő viszonzott.
A szobában megfagyott a levegő, amikor felnéztem láttam, hogy Vicky sír, a többiek meg együttérzőn néznek minket.
-Nagyon sajnálom, őszinte részvétem-ölelt meg Caroline.
-Köszönjük.
Talán ő érzi át a legjobban a helyzetünket. Mindenki részvétét nyilvánította, láttam, hogy őket is meghatotta a dolog.
-Azt hiszem én elmegyek haza-indult el Zack bácsi az ajtó felé.
-Vicky ugye nem bánod ha hazaköltözöm?-néztem rá.
-Nem! Maradj csak, majd én hazamegyek-ajánlotta fel Bobby.
-Persze, maradj Rose-mosolygott halványan Zack.
-De...
-Semmi de! Hidd el, barátok közt jobb most neked. Akkor megyünk is. Sziasztok, jóéjt-puszilta meg Bobby, majd Zack bácsi is a homlokom.
Hmm...úgy tűnik ez egy családi szokás.
-Gyere, menjünk mi is aludni-húzott fel Niall a kanapéról.
Elköszöntünk, majd felmentünk a szobámba.
-Köszönöm, hogy itt maradsz-mondtam, miközben kerestem a pizsamám.
-Nem kell megköszönnöd, ez természetes.
-Mindjárt jövök-bementem a fürdőbe.
Úgy döntöttem, hogy csak zuhanyzok, ha fürdenék tuti elaludnék a kádban.
Beálltam a tus alá és magamra engedtem a meleg vizet. Nagyon jól esett, lemostam magamról a nap fáradalmait. Megmostam még a hajam, majd kiszálltam és úgy gondoltam nem szenvedek a szárítással, majd megszárad magától. Felvettem a pizsim és elmosolyodtam, ugyanis sikerült Niall egyik pólóját felvennem, amit még régebben itthagyott, majd alá vettem egy francia bugyit. Úgyis akkora rám a póló, hogy a combom közepéig ér. Fogat mostam, majd kimentem a hálóba, ahol szerelmem a telefonját nyomkodta. Odalépkedtem a szekrényemhez és végig éreztem magamon szerelmem tekintetét, majd elővettem egy boxert és Niall lábára raktam. Igen van nálam boxer, hagyott itt pár ruhát, hogy ha esetleg itt alszik, legyen mit felvennie. A kezébe vette a ruhadarabot, felállt, megölelt, majd megcsókolt.
-Tetszik a pizsid-puszilta meg az orrom.
-Köszi-pirultam el.-Na menj.
Elment lezuhanyozni, én meg ledobtam magam az ágyra.
Most mi lesz? Elvesztettem a szüleim. Zack bácsi a gyámom lett. Lépjek túl vagy gyászoljak és ne mosolyogjak? Mit tegyek? Anyu és apu mit szeretnének látni fentről? Egyértelműen az első verziót, de úgy érzem az nem lenne helyes.
-De helyes, hisz a szüleid is azt szeretnék-ijedtemben megugrottam Niall hangjára.
-Hangosan gondolkoztam?
Nem válaszolt csak folytatta.
-Rose nem szabad össze omlanod vagy depressziósnak lenned! Itt vagyok neked én, a srácok, Zack és a testvéred is! És nem hagyunk egyedül, együtt átvészeljük ezt az időszakot! Mert szeretünk...-állt elém.-Mert szeretlek.
-Köszönöm-pityeregtem.
-Miért sírsz? Rosszat mondtam?
-Csak meghatódtam, szeretlek-húztam le az ágyra, majd gyengéden megcsókoltam.
Letörölte a könnyeket az arcomról, majd halványan rám mosolygott.
-Aludjunk-mondta, gondolom látta, hogy fáradt vagyok.
-Lefeküdtem, oldalra fordultam. Megéreztem Niall kezét a derekamon, hátulról magához húzott, mellkasa hátamnak nyomódott, ezért éreztem nyugodt lélegzését, ami engem is megnyugtatott. Elöl összekulcsolta ujjainkat, én megpusziltam kézfejét.
Két napja nem aludtam öt óránál többet, ami megtette a hatását, pár perc alatt elnyomott az álom, de még éreztem, hogy Niall egy gyengéd puszit ad a vállamra.
