22.fejezet

Hali!
Itt az új rész, igyekeztem hosszabbra írni.:)
Jó olvasást,
*Dreamy Girl*

Nagyon izgulok, Niky hamarosan itt lesz és fő tulajdonsága, hogy bárhol képes eltévedni, ráadásul nem a legjobb az angolja, hiába volt itt három évig. 'Kérlek csak ne mozdulj, ameddig oda nem érünk'-fohászkodtam magamban.
-Siess már, mindjárt leszáll a gép!-toporgtam az ajtó előtt.
-Itt vagyok, bocsi-villantotta rám boci szemeit Vicky.
-Ideje volt, na menjünk-nyitotta ki előttünk az ajtót Bobby.
Gyorsan beültünk a kocsiba, és száguldoztunk is a reptér felé.
-Bobby lasíts, nem akarok meghalni!-vészmadárkodott barátnőm.
Feszültem bámultam London utcáit és gondolkoztam. Megismer? Elvégre elég régen láttuk már egymást.
-A srácoknak mikor mutatjuk majd be?-pillant rám egy másodpercre testvérem.
-Talán majd holnap. Először úgyis kipakol és ahogy ismerem, majd alszik egy nagyot-mosolyodok el.

Még időben ideértünk, pont most száll le a gép.
-Vizet! Vizet!-sóhajtozott Vicky.
Hát igen, végig rohantunk. Én is szomjas voltam, de csak Niky volt a fejemben. Egyre több ember szállt már le, de ő még sehol, sőt öt perc múlva sincs sehol.
-Lehet, hogy már leszállt és nem vettük észre-találgatott Bobby.
-Talán, gyerünk keressük meg!-kiáltottam fel.
Megfordultunk és indultunk VOLNA, ha egy hang nem sikít fel.
-Roooose!!
-Hülye vagyok vagy ti is hallottátok?-dermedtem meg.
-Vicky, Bobby!!
Mosolyogva vettem egy 180 fokos fordulatot. Drága barátnőm ott állt 6 (!) bőrönddel maga mellett. Mit sem törődve csomagjaival, hatalmas vigyorral az arcán kezdett futni felénk. Hatalmas erővel csapódott nekem, sikeresen hátra is estünk.
-Úgy örül, hogy látlak-suttogta a fülembe meghatódottan.
-Én is, de nagyon nyomja a hátam ez a padló-nevettem fel.
-Ohh, bocsi, segíteni?-nyújtotta felém a kezét, miután leszállt rólam.-Jujj, mi van a szemeddel?
-Majd elmondom. De először is, gyönyörű vagy, semmit sem változtál.
-Köszönöm, te is szép és Vicky is, Bobby te ugyanolyan jóképű, mint voltál-mindenkit jól megszorongatott.
-Megyek a cuccaidért-vakarta meg zavartam a tarkóját bátyám.
Váltottunk egy sejtelmes pillantást Vickyvel.
-Gyere, menjünk haza.
-Jajj, én lakhatok szállodában is, nem akar zavarni titeket-pillantott ránk ijedten.
-Bolond vagy? Szerinted hagyni fogom, hogy egyedül bóklássz? Na tudod mikor-kuncogott fel barátnőm.
-Akkor hol lakok? Kikkel?
-Hát Vickynél lakunk, mert elköltöztünk otthonról.
-Sajnálom-szomorkodik.
-Ne tedd-mosolyogtam rá.
Láttam, szegény tesóm nagyon szenved azzal a sok csomaggal, ezért odamentem segíteni. Gyorsan beraktuk őket a kocsiba és mentünk haza, így is már elég későre jár. Hazafelé be sem állt a szánk, egymás szavába vágva meséltük el, hogy mi történt velünk ezalatt az idő alatt, amíg nem láttuk egymást, legalábbis egy részét, hamar hazaértünk.
-Tényleg nagyon köszönöm a befogadást.
-Ha mégegyszer megköszönöd, esküszöm kidoblak-nevetett Vicky.
Ezután még beszélgettünk, de láttam szegény Nikyn, hogy nagyon fáradt.
-Szerintem menjünk zuhanyozni, aztán alvás-tanácsoltam.
-Igenis mami-tisztelgett Bobby.
Megmutattuk Nikynek, hogy hol aludhat, aztán tényleg elraktuk magunkat holnapra.

Reggel boldogan keltem. Bementem a fürdőbe, fogat mostam, megcsináltam a hajam, csepegtettem a szemcseppből és felöltöztem.
Már mindenki a konyhában volt, ki a maga kávéját iszogatta.
-Jóreggelt-pusziltam végig őket.
-Neked is-jött a válasz kórusban.
-Mi a mai program?
-Én ki szeretnék pakolni, utána bízom rátok dolgot.
-Felhívom Niallt, hogy átmegyünk hozzájuk délután-és már tárcsáztam is.
-Szia Niall.
-Szia szépségem.
-Figyelj, ma délutáb van valami dolgotok?
-Délután nincsen, átjöttök?
-Igen, bemutatom nektek Nikyt-közben rámosolyogtam barátnőmre.
-Oké, akkor várunk titeket, de most le kell tennem baby, mert megyünk stúdiózni.
-Rendben, akkor szia.
-Szia.
-Megvan a délutáni program. Gyere, segítek kipakolni-karon ragadtam Nikyt és felmentünk a szobájába.

-És vár téged valaki Párizsban?-kérdezem, miközben már a negyedik bőröndből adogatom a ruháit.
-Nem, már nagyon rég barátom nem volt-lógatta az orrát.
-Ne szomorkodj, mindennek eljön az ideje.
-Rose khm...Bobby vagyis, van neki valaki?
-Nincs, talán neked...? Tetszik?
-Nekem? Pf, dehogy! Honnan veszed?
-Jó jó, értem én-röhögtem ki szegényt.
-És ti hogy vagy Noellel?
-Noellel? Ja, hogy Niallel, nagyon jól vagyunk, köszönjük-mosolyodtam el.
-És volt már olyan?
-Őőő még nem, félek egy kicsit, Niall olyan aranyos meg megértő, én meg nyuszi vagyok-valltam be neki.
-Nem vagy nyuszi, csak félsz, ezzel baj nincs és ha Niall megértő, nem siettet és vár meg.
-Igazad van, de félek már nem húzhatom sokáig.
-Minden jó lesz meglát.
-Köszi-szorosan megölelgettem.

A srácok háza előtt álltunk, vártuk, hogy kinyissák az ajtót. Pont megint kopogtam volna, de Liam mellkhasát sikerült megütnöm.
-Jajj, ne haragudj-megöleltem engesztelésül.
-De haragszom, majd leszakad a tüdőm-nevetett ki.
Finomat megütöttema vállát.
-Mostmár a karod is leszakad!
-Inkább gyertek be-invitált beljebb.
A fiúk mind a nappaliban ültek, ki a kanapén, ki a földön. Amikor megláttak minket mindannyian felálltak. Niallel csókot is váltottunk, Vicky is Harryvel.
-Srácok ő itt Niky, Niky ő itt Louis, Zayn, Liam, Harry és Niall-mutatja be a társaságot barátnőm.
Mindenkitől kapott egy meleg ölelést.
-Sziasztok, én nagyon örül, hogy megismerhet titeket.
-De aranyosan beszélsz-nevetett fel Lou.
-Nem nagyon beszélek jól angolt-hajtotta le a fejét.
-Nekem tetszik-mosolygott rá Bobby, majd miután rájött mit mondott, zavartan elkapta a fejét.
Feltűnhetett a srácoknak is, mert váltottunk egy cinkos pillantást.

Miután megismerkedtek rendesen, úgy döntöttünk, hogy nézünk valami filmet. Mikor annak is vége lett Liam szólt, hogy vacsizzunk.
-És akkor te már itt maradsz?-kérdezte Zayn Nikytől.
-Hát úgy tervez, hogy igen. Otthon nincsenek barátaim és anyuék is elküldeni otthonról, szóval még sokáig maradni szeretnék-hirtelen a kezéhez kapott.
Megijedtem, azt hittem valami baj van. Lehajolt az asztal alá, ami elég félreérthető volt, ugyanis Zayn, aki mellette ült elég perverz fejet vágott.
-Úristen, ez félreérthető-rötyög Harry.
-Hülyék vagytok-hajolt vissza barátnőm.-Csak leesni karkötőm-lobogtatta meg a szemünk előtt.
-Mindenki merjen magának-pakolta elénk a kaját Liam.
Mindenki szedett is, én Nikynek is, mert szegény szenvedett a karkötővel.
-Ahj, Liam beraknád nekem?-pillant rá kiskutya szemekkel.
Mindannyian hatalmas nevetésben törtünk ki.
-Miért nevettek?-értetlenkedik.
-Sesese...semmit-Louis majdnem megfulladt.
-Gyere, berakom neked-mondta röhögve Liam, majd bekapcsolta a karkötőjét.
Barátnőm hálásan megköszönte, majd elfogyasztottuk a vacsorát.