11.fejezet

*Rose szemszöge*
-Nem mondtad, hogy itt lesztek.-nézek Niall szemébe csókunk után.
-Mi is az utolsó pillanatban tudtuk meg és rohantunk is ide, ne haragudj.-puszilja meg az orromat.
Felnevetek, majd bólintok, hogy tudja egyáltalán nem haragszom rá. Csókunk közben Harry megy el mellettünk szomorú arccal.
-Ez nem sült el valami jól.-sóhajt fel barátom.
-Hát nem, megkeresem Vickyt, biztos ki van bukva.-nyomok egy utolsó csókot a szájára, majd elindulok megkeresni a barátnőmet.
Sikerült megtalálnom az épület előtt. Kezeivel elrejti az arcát, szabálytalanul veszi a levegőt.
-Vicky mi történt? Harry olyan arcot vágott, mint aki temetésről jött.-érintem meg a vállát, amire összerezzen és rám kapja tekintetét, nem sír, csak szomorú.
-Csak barátok.-nyögi fájdalmasan.
-Mi?
-Megkértem, hogy adjon egy kis időt, addig legyünk barátok.
-Akkor már értem. Gyere menjünk haza.-nyújtok neki kezet, majd húzom fel a földről.

Az egész utat szótlanul tettük meg, de ez a csend nem kínos volt. Mindketten saját gondolatainkba temetkezve sétálgatunk. Nem hiszem, hogy barátnőmnek most arra lenne szüksége, hogy itt locsogjak.
Mikor hazaértünk kitaláltam, hogy főzzünk valamit, legalább egy kicsit el tudom terelni a figyelmét Harryről.
Nevetve dobáljuk egymást paprikával és egyéb más zöldségekkel, ebből már nem lesz vacsora.
-Neeeee csak ezt ne.-visítozok barátnőm alatt.
Úgy döntött megkínoz és elkezd csikizni.
-Mondd, hogy feladod!
-Jó jó feladom.-nem bírom abbahagyni a nevetést.
Sikerült a tervem, most vidám. És ha ő vidám, én is az vagyok.
-Én lefekszem, teljesen kivagyok.-mondom, miközben "ledobom" magamról barátnőmet.
Hangos puffanással ér földet, amire játékosan elneveti magát.
-Én is megyek, jóéjt.-dob egy puszit a levegőbe, amit elkapok és az arcomra helyezek.
Nevetve szaladok fel a szobámba.
Legalább fél óráig áztatom magam, majd gyorsan felkapom a pizsim, fogat mosok, majd sietve a szobámba ballagok és ugrok az ágyamba. Abban a pillanatban elnyom az álom.

Hangos visításra ébredek. Rápillantok az ébresztő órára, ami hajnali hármat mutat. Azonban kipattannak a szemeim, amikor rájövök, hogy ez a hang a szomszéd szobából jön. Gyorsan felpattanok és kezdek futni barátnőm lakrészébe. A küszöbben ismét sikeresen felbukok.
-Picsába.
Bicegve ugyan, de a lehető leggyorsabban folytatom utamat, majd rontok be az ajtón. Megdöbbent a látvány.
Barátnőm ide-oda rángatja magát álmában, verejtékes homlokkal és sikítozva. Gyorsan odasietek és elkezdem ébresztgetni.
-Vicky ébredj, ébredj!-rázom óvatosan.
Hirtelen kipattannak a szemei és könnyes szemekkel néz rám. Sírva a nyakamba borul, teste rázkódik.
-Elvesztettem, utál!-mondja zokogva.
-Ne butáskodj, te is tudod, hogy ez nem igaz.
-Beszélnem kell vele!-pattan fel és elindul az ajtó felé.
-Várj, már elmúlt éjfél is, nyilván alszik, majd holnap beszélsz vele, most túl zaklatott vagy.-kiáltok utána.
Egyból megfordul, majd beleeggyezően bólint. Viszajön, majd befészkeli magát az ágyba. Finoman megsimítom a karját, majd elindulok az ajtó felé.
-Rose, nem maradnál itt?
-De, persze.-mosolyogok, majd befekszek mellé.
-Jóéjt.
-Szép álmokat.
Lassan lehunyom a szemem, megvárom míg barátnőm húsz percig szenved az elhelyezkedéssel, majd ismét elnyom az álom.